művész


Radnay Csilla
4

Radnay Csilla

Született: 1985. június 26. (Budapest)

Színésznő.

2003-ban, tizenhét éves korában, rögtön az érettségi után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára Ascher Tamás és Novák Eszter osztályába. Gyakorlatát a Centrál Színházban töltötte, 2007-ben, a diploma megszerzését követően itt is kapott szerződést. Ezzel egy időben egykori osztálytársaival együtt megalapítják a…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő.

2003-ban, tizenhét éves korában, rögtön az érettségi után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára Ascher Tamás és Novák Eszter osztályába. Gyakorlatát a Centrál Színházban töltötte, 2007-ben, a diploma megszerzését követően itt is kapott szerződést. Ezzel egy időben egykori osztálytársaival együtt megalapítják a HOPPart Társulatot.
Vendégművészként szerepelt a budapesti Nemzeti Színház János Vitéz című előadásában, azonban Alföldi Róbert igazgató annyira meg volt elégedve vele, hogy leszerződtette társulati tagnak. 2009 óta a Nemzeti Színház tagja, 2013-2016 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésznője. 2016-tól szabadúszó.

Díjai:
POSZT 2011 - Legjobb 30 év alatti színésznő (Egyszer élünk)
Junior Prima díj 2012 - Színház- és filmművészeti kategória

Szerepei

Ódry Színpad:
Brecht: K.mama (Yvette)
Laurents- Bernstein- Sondheim: West Side Story (Maria)
Ragni- Rado- McDermot: Hair
Vakrepülés (Embervásár)
Szent Iván éjjelén (Merlin Színház)
Mozart- Schikaneder: Varázsfuvola
Örkény: Túl vagy a nehezén, most jön a neheze

Centrál Színház:
Woody Allen: New York-i komédiák - Central Park West (Juliet)
Baráthy: Szemfényvesztés (Mausi Sauer)
Dipietro- Roberts: Ájlávjú (Első nő)
Shakespeare: A velencei kalmár (Jessica, Shylock lánya)
Whitty- Lopez- Marx: A mi utcánk- Avenue Q (Sente Ste)

HOPPart Társulat:
Tovább is van... (Giulietta; Clara; Szivárványlány; Zongoraművésznő)
Thorp- McTiernan: Halálkemény
Máthé Zsolt: "Eljövök érted" - a kezdet
Fosse- Kander- Ebb: Chicago

Nemzeti Színház:
Frayn- Hamvai: Szigliget (Szabó Vera, főhadnagy)
Darvas- Varró- Hamvai- Rejtő: Vesztegzár a Grand Hotelben (Ursina Petrovna, teozófusnő és aggszűz)
Kacsoh- Heltai: János vitéz (A francia királykisasszony)
Katona: Bánk bán - junior (Melinda)
Móricz: Úri muri (Cigányasszony)
Fejes- Presser: Jó estét nyár, jó estét szerelem (Veronika)
Kovács- Mohácsi- Mohácsi: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Madách: Az ember tragédiája
Molière: A fösvény (Mariane, Cléante szerelmese, Harpagon választottja)
Bródy: A tanítónő (Hray Ida)
Shakespeare: Hamlet (Ophelia, Polonius lánya)
Vörösmarty: Csongor és Tünde (Ilma)
Shakespeare- Mohácsi- Mohácsi: A velencei kalmár (Portia)
Klaus Mann: Mephisto (Barbara Bruckner, Hendrik Höfgen felesége)

Egyéb helyszín:
Bakonyi–Huszka–Martos: Bob herceg (Annie, Tom apó leánya) – kecskeméti Katona József Színház
Hrabal–Lőkös–Znamenák: Sörgyári capriccio (Fiatal Maryśka) – Kőszegi Várszínház
Kálmán–Mohácsi–Mohácsi: A csárdáskirálynő avagy 1916 (Vereczkey Szilvia) – székesfehérvári Vörösmarty Színház
Bakonyi–Szirmai–Gábor: Mágnás Miska (Marcsa, mosogatóleány) – Szegedi Szabadtéri Játékok
Boldizsár–Szörényi–Bródy: István, a király rockopera (Gizella) – Szegedi Szabadtéri Játékok (2013)
Németh Virág - Borgula András: Szakácskönyv a túlélésért (szereplő) - Gólem Színház (2014)
Andrew Lloyd Webber–Tim Rice: Evita (címszerep) – Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Szegedi Nemzeti Színház (2016)
David Ives - Németh Virág - Borgula András: Ismerős történet (Ruth) - Gólem Színház (2019)

Filmjei:
Könyveskép (2007)
Hajónapló (2009) Gina
East Side Stories (2010)
Én is téged, nagyon (2012) (kisjátékfilm, rendezte: Papp Gábor Zsigmond)
Vénusz átvonulás (2013) (kisjátékfilm, rendezte: Mojzes Milojev Zsanett)
A fekete múmia átka (2015) (tévéfilm, rendezte: Madarász Isti)
Nyitva (2018)
Bátrak földje (2020) (sorozat)
Apatigris (2020) (sorozat)

"Eljövök érted"- a kezdet

HK Produkció
  • Színész

"SZENTIVÁNÉJI ÁLOM" - Danubia+NEMZETI /3.

Danubia Zenekar
  • Színész
*Christopher Marlowe: II. Edward

*Christopher Marlowe: II. Edward

Kultúrbrigád
  • Színész
*Christopher Marlowe: II. Edward

*Christopher Marlowe: II. Edward

Kultúrbrigád
  • Színész
A félkegyelmű 1

A félkegyelmű 1

Vörösmarty Színház
  • Nasztaszja Filippovna
A félkegyelmű 2

A félkegyelmű 2

Vörösmarty Színház
  • Nasztaszja Filippovna
A félkegyelmű 3

A félkegyelmű 3

Vörösmarty Színház
  • Nasztaszja Filippovna
A félkegyelmű 4

A félkegyelmű 4

Vörösmarty Színház
  • Nasztaszja Filippovna
A félkegyelmű 5

A félkegyelmű 5

Vörösmarty Színház
  • Nasztaszja Filippovna
A félkegyelmű 6

A félkegyelmű 6

Vörösmarty Színház
  • Nasztaszja Filippovna
A fösvény

A fösvény

Nemzeti Színház
  • Mariane, Cléante szerelmese, Harpagon választottja
A fura

A fura

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Színész
A fura - Bemutató

A fura - Bemutató

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Színész
A hazug

A hazug

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
  • Annuska, Nisza, Proszkaja, Lukinyisina, Feleség
A mi utcánk - Avenue Q

A mi utcánk - Avenue Q

Centrál Színház
  • Sente Ste
A NEGYEDIK - Dante pokla

A NEGYEDIK - Dante pokla

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A tanítónő

A tanítónő

Nemzeti Színház
  • Hray Ida
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Centrál Színház
  • Jessica
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Nemzeti Színház
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Ádám almái

Ádám almái

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • SARAH
Ádám almái

Ádám almái

Móricz Zsigmond Színház
  • Sarah
ÁJLÁVJU

ÁJLÁVJU

Centrál Színház
  • Színész
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vörösmarty Színház
  • Barbara Fordham
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Nemzeti Színház
  • Játszó
Az eszméimet nem cserélem - Nyáry Krisztián – Horváth János Antal

Az eszméimet nem cserélem - Nyáry Krisztián – Horváth János Antal

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Színész
AZ ESZMÉIMET NEM CSERÉLEM - Városmajori Szabadtéri Színpad - Szabadtéri Színházak Találkozója

AZ ESZMÉIMET NEM CSERÉLEM - Városmajori Szabadtéri Színpad - Szabadtéri Színházak Találkozója

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Bánk bán - junior -

Bánk bán - junior -

Nemzeti Színház
  • Melinda
Bella Figura

Bella Figura

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Andrea
Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Müpa
  • Színész
Budapest, Te!

Budapest, Te!

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Budapest, Te!  - ősbemutató

Budapest, Te! - ősbemutató

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Színész
Budapest, Te! - Orlai Produkció

Budapest, Te! - Orlai Produkció

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Színész
Budapest, Te! - zenés városnézés

Budapest, Te! - zenés városnézés

Belvárosi Színház
  • Színész
Budapest, Te! - zenés városnézés

Budapest, Te! - zenés városnézés

Vaskakas Bábszínház
  • Színész
Central Park West

Central Park West

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Juliet
Chicago

Chicago

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Chicago

Chicago

SZIKRA cool•tour•house
  • Színész
Chicago

Chicago

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Christopher Marlowe: II. Edward

Christopher Marlowe: II. Edward

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Nemzeti Színház
  • Ilma
David Ives: Ismerős történet

David Ives: Ismerős történet

Gólem Színház
  • Ruth
David Ives: ISMERŐS TÖRTÉNET

David Ives: ISMERŐS TÖRTÉNET

Gólem Színház
  • Ruth
David Ives: ISMERŐS TÖRTÉNET

David Ives: ISMERŐS TÖRTÉNET

Gólem Színház
  • Ruth
David Ives: Ismerős történet - BEMUTATÓ

David Ives: Ismerős történet - BEMUTATÓ

Gólem Színház
  • Ruth
DON JUAN

DON JUAN

SZFE
  • DONNA ELVIRA
Egy piaci nap

Egy piaci nap

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Szereplő
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Nemzeti Színház
  • Színész
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Eljövök érted - a kezdet

Eljövök érted - a kezdet

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Evita

Evita

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Eva Perón
FÉRJEK ÉS FELESÉGEK

FÉRJEK ÉS FELESÉGEK

Belvárosi Színház
  • Színész
Férjek és feleségek

Férjek és feleségek

Vörösmarty Színház
  • Színész
Férjek és feleségek - Orlai Produkció vendégjátéka -

Férjek és feleségek - Orlai Produkció vendégjátéka -

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
FÉRJEK ÉS FELESÉGEK - vígjáték egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

FÉRJEK ÉS FELESÉGEK - vígjáték egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Gólem Színház: SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT -Tantermi Színházi Szemle

Gólem Színház: SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT -Tantermi Színházi Szemle

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Egyéb
HAIR

HAIR

Belvárosi Színház
  • Színész
Hair

Hair

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Hair

Hair

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hair

Hair

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hair

Hair

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Shelia
Hair

Hair

Szegedi Nemzeti Színház
  • Színész
HAIR - musical

HAIR - musical

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Hair - Orlai Produkciós Iroda

Hair - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
HAIR musical

HAIR musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Halálkemény

Halálkemény

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Halálkemény - a mi dájhárdunk

Halálkemény - a mi dájhárdunk

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Halálkemény Hoppart Társulat

Halálkemény Hoppart Társulat

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Színész
Hamlet

Hamlet

Nemzeti Színház
  • Ophelia, Polonius lánya
Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)

Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)

Nyugati Teátrum
  • Színész
HOPPart:

HOPPart: "Eljövök érted"- a kezdet

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Szereplő
Így szerettek Ők - Márai Sándor

Így szerettek Ők - Márai Sándor

Csili Művelődési Központ
  • Mezei Mária / Tolnay Klári
János vitéz

János vitéz

Nemzeti Színház zRt.
  • A francia királykisasszony
János vitéz  I. szereposztás

János vitéz I. szereposztás

Nemzeti Színház
  • A francia királykisasszony
János vitéz  II. szereposztás

János vitéz II. szereposztás

Nemzeti Színház
  • A francia királykisasszony
Jó estét nyár, jó estét szerelem!

Jó estét nyár, jó estét szerelem!

Nemzeti Színház
  • Veronika
Kabaré

Kabaré

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Sally Bowles
kalkuláció VM

kalkuláció VM

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése

Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Melinda
Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése

Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Melinda
Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger

Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Színész
Kutató kezek - Alföldi Róbert és a Szakértők estje

Kutató kezek - Alföldi Róbert és a Szakértők estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • fuvola, ének
KV Társulat: Médeia

KV Társulat: Médeia

MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Szereplő
Lear király

Lear király

Vörösmarty Színház
  • Goneril
Macska a forró bádogtetőn

Macska a forró bádogtetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mae
Médeia

Médeia

6szín
  • Színész
Médeia - regisztráció

Médeia - regisztráció

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Mephisto

Mephisto

Nemzeti Színház
  • Barbara Bruckner
Mephisto

Mephisto

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Barbara Bruckner, a felesége
My Fair Lady

My Fair Lady

Vörösmarty Színház
  • Eliza Doolittle
MY FAIR LADY

MY FAIR LADY

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Eliza Doolittle
Németh Virág - Borgula András: SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT

Németh Virág - Borgula András: SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT

Gólem Színház
  • Színész
Németh Virág - Borgula András: SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT

Németh Virág - Borgula András: SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT

Gólem Színház
  • Játssza
Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)

Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Nyáry Krisztián - Horváth János Antal: SZÁZ ÉV MAJOR, avagy az eszméimet nem cserélem

Nyáry Krisztián - Horváth János Antal: SZÁZ ÉV MAJOR, avagy az eszméimet nem cserélem

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Egyéb
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Eva
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Veszprémi Petőfi Színház
  • Eva
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Eva
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Eva
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Színész
Shakespeare 37-ből három

Shakespeare 37-ből három

Gyulai Várszínház
  • Színész
Szakácskönyv a túlélésért

Szakácskönyv a túlélésért

Gólem Színház
  • Színész
Szakácskönyv a túlélésért

Szakácskönyv a túlélésért

Karinthy Színház
  • Színész
Szakácskönyv a túlélésért

Szakácskönyv a túlélésért

Gólem Színház
  • Színész
Szakácskönyv a túlélésért

Szakácskönyv a túlélésért

Gólem Színház
  • Színész
Szakácskönyv a túlélésért BEMUTATÓ

Szakácskönyv a túlélésért BEMUTATÓ

Gólem Színház
  • Színész
Szakácskönyv a túlélésért ELŐBEMUTATÓ

Szakácskönyv a túlélésért ELŐBEMUTATÓ

Gólem Színház
  • Színész
Szerelmek városa

Szerelmek városa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Gáránsz
Szigliget

Szigliget

Nemzeti Színház
  • Szabó Vera, főhadnagy
Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Marcsa, mosogatóleány
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

RaM Colosseum
  • Anna
Tízparancsolat - Pornó

Tízparancsolat - Pornó

Nemzeti Színház
  • A Lány
Tovább is van...

Tovább is van...

Nemzeti Színház zRt.
  • Giulietta / Clara / Szivárványlány
Úri muri

Úri muri

Nemzeti Színház
  • Cigányasszony
VADMÉZ

VADMÉZ

Belvárosi Színház
  • Színész
Varázsfuvola

Varázsfuvola

Nemzeti Színház zRt.
  • Színész
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Nemzeti Színház
  • Ursina Petrovna, teozófusnő és aggszűz
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Goneril
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Goneril

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!